Íves fém sávos álmennyezeteink a Flow Hotelben

A CBI Europe Baffle sávos fém álmennyezetei kerültek a nemrégiben átadott Flow Hotelbe, ami nem is lenne igazán érdekesség, csakhogy az álmennyezet a lobbi részen íves, mintegy hullámvonulattal lett kialakítva, ami egy egészen speciális és egyedi megjelenést kölcsönöz a hotelnek. Mely hatás eléréséhez, szükség volt a gyártó cég felkészültségére, a kivitelező rátermettségére, valamint az építész szemére, aki belelátta az aktuális projektbe a lehetőséget. Amikor a “csillagzatok” együtt állnak, születhetnek egyedi alkotások, melyet eme épületről méltón elmondhatunk.

Épületekről írt kritikai szövegekben gyakorta találkozunk a „szoborszerű” jelzővel. Egyes vélekedések szerint ez a szófordulat valójában nem utal másra, mint arra a jellegzetességre, miszerint az elemzett épület önmagában áll, tömegformálásában a vertikális tengely hangsúlyos, illetve az épület homlokzatának külső megjelenése, vagyis az épület burkának formálása plasztikus és dinamikus.

Műelemzésünk tárgya kapcsán a szoborszerűség arra a tervezői elképzelésre vonatkozik, amiben a bemutatni kívánt épület a környezetétől nagyfokú elkülönbözésre törekszik, illetve olyan esztétikai minőséget mutat, ami az épület közvetlen környezetében nem fedezhető fel. Ennek az elkülönbözésnek az eszköze a szabad formakezelés és anyaghasználat, aminek a végeredménye a fönt említett szoborszerűség. Egy szobor akár önmagában is kontex- tust teremt. Értéket közvetíthet. Évekkel ezelőtt volt szerencsém látni Gateshead határában Antony Gormley brit művész gigantikus corten- acél szobrát az A1 -es és A167-es utak csomópontjában. Az 1998-ban átadott, húsz méter magas és ötvenhét méter fesztávú Angel of the North az autópályák és a távolban feltűnő felhagyott bányák, ipartelepek között egyszerre zavarba ejtő és fenséges kisugárzású alkotás. Léptéke egy épülethez mérhető, művészi, esztétikai hatása leginkább azon a 33 millió (!) átutazón tesztelhető, akik évente a szobor mellett elautóznak.

Szerencséje volt a tervezőknek, hogy a Flow Hotel kapcsán a megbízó teret engedett az alkotói fantáziának, az építészek autonómiájának, mert a helyszínen sem a nagyvárosi épített kontextus, sem a helyi építészeti hagyomány, sem a természeti környezet nem feltétlenül indokolta, hogy ez történjék.

Az Inárcson látható és az egész épület megjelenését alapvetően és szobrászian átíró, szabadon formált alakzat megvalósulásának kulcsa a parametrikus építészeti formaalakítás eszközrendszere, ami a korai formakereséstől a szerkezet kiviteli és gyártmánytervezéséig kihat a tervezési folyamatra. Évtizedekkel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna egy olyan, többször görbülő forma és bonyolult tartószerkeze- tének ésszerű pénzügyi keretek közötti tervezése és gyártása, mint amilyenre itt példát látunk.

És most egy párszó a szállodáról, A FLOW Hotel & Conference**** az ország szívében, Budapest déli kapujától csupán 28 km-re helyezkedik el, mely közvetlen összeköttetésben van az M5 és MO autópályákkal. A főváros és az ipari parkok közelsége miatt szállodánk ideális választás az üzleti az átutazó és a rendezvényes vendégek körében. A hotel 88 db légkondicionált modern, letisztult, kényelmes szobával rendelkezik, melyből 69 db standard és 19 db két légterű Suite szoba. Standard szobáik franciaágyas és külön ágyas szobaként is kérhetőek.

Most essen szó a termékről, melyről néhány szót érdemes említeni. A Baffle sávos fém álmennyezet, mely nagyon izgalmas geometriai formákat kölcsönöz az alkalmazó tereknek, legyen az bármely közösségi tér, irodaház vagy akár sport létesítmény. Az álmennyezeti rendszert nagyfokú áttörtség jellemzi, eme tulajdonságának köszönhetően, nem fontos a gépészeti eszközöket vizuálisan az álmennyezetbe integrálni, így az álmennyezeti térben mintegy elrejthetjük azokat. Ez által letisztult, világos geometriai formák mentén haladó terek tervezhetők, mely terek lehetnek akár természetközeli érzéssel felruházott, fa felületben színezett, vagy akár modern antracit. Jelen esetünkben Ral1013 bézs szín lett a kiválasztott, mely szín melegséget kölcsönöz a tereknek.

Az álmennyezet további jellemzője a tökéletes akusztikai tulajdonság, köszönhető akár a lamellákban elhelyezett akusztikai szövetnek, ami párosul az alapanyag nem éghető tulajdonságával, mely tulajdonság alkalmassá teszi akár “menekülő útvonalakon” a használatát.

A Baffle sávos burkolat viszonylag kevés rendszer elemből áll, így a lamellákon kívül, majdhogynem csak a függesztett vezető sínre van szükség, természetesen ennél a rendszernél is vannak egyedi igények, mint például esetünkben az íves kialakítás, vagy akár fali burkolatként való alkalmazás, így ezen igények kielégítése végett, kiegészítő rendszer elemeket használunk, mint alábbi rajzon is látható.

A fenti rajzon jól látható az egyedi kialakítás, a betámasztáshoz szükséges tartószerkezet bonyolultsága, a sok kiegészítő tartószerkezeti elem, ami ellentmond természetesen a korábban mondottaknak, de ezzel együtt is elmondható róla, könnyen telepíthető.

A tárgyi munkán a 30x70mm lamella méret lett kiválasztva, ami 70mm nyitott fugával párosult, ez tökéletes kombináció, mivel a lamella magasság általában megjelenik a tengelytávolságban is, ez által kellően zárt, bizonyos mértékben nem átlátható. Ezt elősegítve általánosan fekete színezést kap a födém és a gépészeti eszközök, így homogén mögöttes láthatóságot biztosítva az álmennyezetnek.

Az elkészült álmennyezetről alábbi fotókon is látható, a Baffle sávos lamella nagyban járult hozzá, a szálloda egyedi megjelenéséhez.

Esetünkben az álmennyezeti szalag 950mm hosszú lamellákból készült, ezek vizuálisan is jól kirajzolt látványfugával lettek sorolva egymáshoz, így még egy plusz “effekt” került be a tervezői eszköztárba. Mindamellett a kisebb lamellák könnyebben visszabonthatók, egy esetleges álmennyezet feletti térben történő szervízelés esetére. Vagy könnyebben használható a Sliding tartószerkezet, mely elcsúsztatható lamellákat eredményez.

Reméljük sok hasonló színvonalas épülettel bővül országunk és további munkáinkról számolhatunk be hamarosan.

Generál tervező: Bim.Group Kft

Impressum:

Flow Hotel web oldal

OCTOGON architecture&design magazin 2023/3 183-as lapszám